Ki nevet a végén?

A címadóban szereplő társasjátékot biztosan mindenki ismeri,nos ez a játék folyik most a fidesz háztájiban,mégpedig az új köztársasági elnök személye kapcsán.Mint tudjuk ilyenkor sok név repked a levegőben,azaz megy a találgatás.Én csak két felmerült név kapcsán írok, az egyik kötél lacika,volt MSZMP "funkci",a másik áder janika mint volt lakásosztogató.Nos az ő személyük már közismert,tetteiket már szorgos emberkék kiásták a feledés homályából,úgy hogy várható össztűzre illene felkészülniük! Mivel nem kedvelem a durva meglepetéseket,azért felhívnám a figyelmet a nulladik jelöltet köztársasági elnöki posztra,ő pedig orbán viktor nemzetvezető elvtárs,aki a nap minden percében képes elkövetni egy újabb ostobaságot,nos vagy ő vagy más lesz aki beül a KE székébe biztosan a bűn által összekovácsolt ős fideszes lesz,akit esetleg nem kell zablával irányítani,/zsarolni/ mint plagi papát! Tehát felkészülhetünk orbán további ámokfutására ,immáron mint új K.E.Tehát jó "vadászatot" kívánok mindenkinek aki részt vett plagi papa levadászásában,tehát itt az új- régi "célpont",lesz izgalom a netes "vadászaton"!

Ki nevet a végén? bejegyzés elolvasása

Véres puccs magyar módra!

Kedves olvasó új politikai módit hozott rendszerbe nálunk szeretett vezérünk orbán viktor a nemzet megmentője,hazánk új istene.Ez az új módi a puccs,azaz a hatalomátvételének nem éppen demokratikus módja,több fajta puccs is van az un.vértelen ,és a véres,nos nálunk egyszerre történt meg mindkét fajta puccs. A múlt héten több kormánypárti lap is közölte hogy orbán az egri kihelyezett ülésen bejelentette hogy a CNN és a volt magyar külügyi alkalmazottak puccsot kíséreltek meg ellene! Nos utána jártam a kérdésnek,hogy mi is történt valójában.Ez nem volt könnyű mert,mert a fidesz apraja, nagyja azonnal cáfolta a hírt,sőt némelyek szinte kardot rántottak a vezír érdekében.Szerencsére én kiderítettem hogy mi is történt valójában.Nos a történet úgy kezdődött hogy a orbán éppen a TV nézte amelyben éppen a CNN híradója futott, és éppen az egri kormány ülésen éppen orbán beszédéről adott hírt.Orbán nem akart hinni a szemének hogy ez a hírcsatorna vele foglalkozik,és óvatlanul még közelebb ment a szörnyű készülékhez hogy szinte a homlokával meglökte a rosszul rögzített készüléket,az meg rádőlt szeretett vezírünkre.A robajra azonnal ott teremtek a TEK emberei és a Magyar Nemzet újságírója,és megkérdezték a vezírt hogy mi történt,az pedig a fejére zuhant készülék ütésétől és az elfogyasztott egri bikavértől meg kondult aggyal azt rebegte akadozó nyelvel,hogy a CNN ...híradó ....megtámadták....puccs,nos egy újságírónak ennél nem is kell több mindjárt rittyentett belőle egy a vezír elleni puccsról szóló történetet.Hála istennek a vezír külsőleg nem sérült meg,a belső sérülése is az elvesztett 2002-es választások elvesztése miatti traumából eredt.De az eset véres voltának bekövetkeztét az elfogyasztott Egri Bikavérnek köszönheti,amely tovább öregbítette a jó hazai bor hírnevét,de nem tett jót orbán és a hibát hibára halmozó kormányának!

Véres puccs magyar módra! bejegyzés elolvasása

Bértüntetők !

Kedves olvasó most egy Magyarországon eddig ismeretlen jelenségről írok,azaz a bértüntetőkről.Eddig is voltak bértollnokok,bérkommentelők,azaz bérencek,akik kiálltak valami mellet akár igazságos ügyről,vagy galádságról volt szó,jó pénzért,most viszont megjelentek a bértüntetők is,tegnap erről is meggyőződhettünk,mivel tegnap a fidesz,azaz orbán mellett tüntettek néhányan,és mellettük még azok akiket megfizettek,lefizettek,nos ezek jöttek ingyen buszokkal,némi baksisért kirándulni Magyarországra,elsősorban Romániából ott is a most alakult fidesz pártból amit magyar adófizető polgárok pénzéből hoztak létre a romániai magyarság ellen,konkrétan az RMDSZ ellen,ugyanazt a példát követve mint Szlovákiában,ahol ezt már meg csinálták,de a szlovák választásokon iszonyú kudarcot vallottak.Megjegyzendő hogy számszerűen vizsgálva a jelenséget óriási összegeket költött a fidesz a mi pénzünkből hogy a külhoni magyarokat mézesmadzaggal magához édesgesse is ide hozza őket bértüntetni,azt a látszatot keltve mintha legitim lenne a fidesz diktatúra itt Magyarországon,és mindenki őket támogatja.Nos a bértüntetők,támogatása egyenlő a nullával,hisz nem magyar állampolgárok,és pénzért tették,teszik amit tesznek,velük szemben a statisztika azt mondja hogy ma Magyarországon elfogyott a fidesz támogatottsága,azaz csak a parlamentbe van 2/3-uk, ami már önmagában megkérdőjelezi legitimitásukat!Érdemes nagyobb figyelmet szentelni ennek az esetnek,mert a választásokon a szavazati jogot kapott külhoni magyarok esetleg ismét a fidesz diktátort fogják támogatni,akkor már nem mint bértüntetők,hanem mint bérszavazók,ennek beláthatatlan következményei lesznek!
Bértüntetők ! bejegyzés elolvasása

Orbán a magyar Jackass!

Minden bizonnyal sokan látták már a neten Ezeket a Jackass filmeket,így nem is kell megmagyarázni hogy orbánnak miér4t adtam ezt a találó nevet!Egyébként is már se szeri se száma orbán gúnyneveinek.Minden esetre én is adtam neki egy ilyen titulust mivel a világpolitikában folyamatosan napirenden van a orbán a Jackaass!
Orbán a magyar Jackass! bejegyzés elolvasása

A Rettegés napja.

A -3 fokos hideg ellenére igen melege volt tegnap a 2/3 maradékának,ugyanis a fidesz tákolmány,/köztársaság temetésén/,hívatlanul 100000 gyászoló is megjelent az utcán,így adva egy hatalmas pofont a diktátornak.Nem mintha eredményes lenne,mert orbán már hozzászokott na pofonokhoz,sallerekhez,és a felmosó rongy szerepéhez.De most jön a durvábbik oldala a dolognak ugyanis a nyugat élén az USA -val most egy nagy rúgásra készül,amit akár nevezhetünk szabad rúgásnak,de inkább a p..án rúgás illik rá,mert most az EU szankciók jönnek,azaz a kiközösítés után a szavazati jog megvonása azt EU parlamentbe,utána a diplomáciai embargó,de a legsúlyosabb a pénzügyi és politikai támogatás megvonása,aminek következményei beláthatatlanok,azaz az államcsőd.Nos a tegnap esti tüntetők ezért is kiabálták hogy, orbán takarodj!,bár ezt az utóbbit azt hiszem hogy Merkel a német kancellár fogja abszolválni,mikor is páros lábbal fogja orbánt kirúgni,mint ahogy már megtette a görög és az olasz miniszterelnökkel,ugyanis a gondokkal terhelt EU-nak nem hiányzik egy újabb kommunista,nemzetiszocialista veszélygóc ,ami akár az unió végét is jelentheti.
A Rettegés napja. bejegyzés elolvasása

Jön a mill. forint!?

Mint köztudott országunk büszkélkedhet a világ legnagyobb inflációjával,persze ez nagyon régen volt de most a gazdasági,politikai folyamatok révén ismét sikerrel pályázunk ennek a rekordnak a megdöntésére. EZ az orbáni politika egyenes következménye,azaz kezd az ország leminősítése láncreakcióvá válni,azaz a többi hitelminősítő is lenyomja az országot,ez szédületes kamat és infláció emelkedést fog jelenteni,azaz az ország finanszírozhatatlanná válik,ennek következménye lesz a hiper infláció.Megjegyzem hogy már eddig is a kutyának sem kelletek a magyar állampapírok,azaz a befektetők nem bíznak az orbán kormányba,megjegyzem hogy okkal ,ugyanis a gazdasági szabadság harcal,forradalommal,nem lehet megmagyarázni a kormány hülye döntéseit,sem a magyaroknak,sem a befektetőknek.Most a MNB. van lépéskényszerben hogy kamat emeléssel fékezze valamicskét az ország mélybe zuhanását,de sajnos megállítani nem tudja mert nincs meg hozzá a tőkéje,azaz nem tudja finanszírozni a forint értékét,és az 400 milliárd eurós államadósságot.
Jön a mill. forint!? bejegyzés elolvasása

Hazudni csak szépen,ahogy csillag megy az égen....

úgy érdemes... Az már köztudott hogy a politikusok bocsánatos bűnnek tekintik a hazudozást,pedig ezen hazudozások miatt emberek milliói haltak meg,óriási anyagi károk keletkeztek,sok háború is ennek egyenes következménye volt.Nem kell tehát5 a múltba nagyon vissza nyúlni,sem külföldi példákkal elő huzakodni,elég ha hazánk legújabb kori történelmébe visszapillantunk cirka két évtizedet.Kezdjük talán a rendszerváltással ,ez volt a legnagyobb hazugság,de az uniós csatlakozás ezt is kenterbe verte,de követte ezt az "állam rossz gazda",a privatizáció,a dübörgő gazdaság,a pannon puma,jobban élünk mint 2 éve,közbe ömlött ide a pénz jól megszámolva,kiszámolva,feltette minderre a koronát az" öszödi beszéd" ami ugye zárt körbe hangzott el meg óvva ideiglenesen a mi érzékeny füleinket!De máris itt a következő fejezet,"Új Magyarországot építünk."A nap is másképpen süt."Megvédjük a nyugdíjakat."Két hét alatt rendet csinálunk."Magyarországot megtámadták."Nekünk nem diktálhat az EU és az IMF."Lehetne sorolni az orbán kormány hazugság áradatát,napestig.És itt a legújabb az USA nagykövet asszonyának cáfolata ,igen figyelmeztettük az Orbán kormányt,ezt már kénytelen volt szokatlan módon a médián keresztül tudatni mindenkivel ugyanis orbán még a csillagokat is lehazudja a égről. Mi magyarok nagyon hiszékenyek,buták vagyunk hogy immáron évtizedek óta hiszünk a hazugságokba,épp úgy mint őseink akik itt letelepedtek a kárpát medencébe,mert itt bővízű folyók,kövér legelők,kellemes klima van,közbe fél magyarságot elpusztították,országunk 2/3át elvesztették,és amit a múltban építettünk,elértünk azt elkótyavetyélték.Most elértük azt ami az óhazában volt,nincs hazánk,nincs semmink se csak mi bolyongunk a romok között keresve azt amit talán örökre elvesztettünk.
Hazudni csak szépen,ahogy csillag megy az égen.... bejegyzés elolvasása

Hazádnak rendetlenül!

A választások után orbán kijelentette hogy 2 hét alatt rendet csinálnak,nos ennek látható jelei vannak ,igaz hogy már rengeteg 2 hét is elmúlt.Tulajdonképpen most dicsérnem kéne őket mert több utcaseprő van mint régebben,méghozzá diplomások,mert diploma nélkül nem igazán menne a sepregetés.Persze ennek ellenére csak gyűlik az eltakarítatlan szemét,amihez tevékenyen hozzájárul maga a miniszterelnök is legalábbis a szotyizásával a fehérvári stadionban ahol is fiacskája foci karrierjét egyengette,ja persze ezt a másfajta szemetelést/szemétkedést/már megtapasztaltuk a fogorvosa és a család "vitézy/ sarja esetében,ja persze neki szabad szemetelni,/szemétkedni/ugyanis a szemétdombon most ő a kakas,legalábbis ő azt hiszi,talán ezért is üldözteti ellenfeleit, a hajléktalanokat.Lehetséges hogy konkurenciát lát bennük.Mellesleg a parlamenti padsorok alatt és felett is rengeteg szemét van,de valahogy az önkéntes takarítók még nem értek oda,pedig az utcán már sokan harsogják hogy" orbán takarodj"!persze ettől függetlenül a parlamentben tovább folyik a szemetelés és szemétkedés,gondolok itt a az új "hoffman "meséire,vagy az új munkatörvénykönyvére,vagy az új adófajtákra,amivel csak tovább növekszik a fidesz szemét halma és így a vezír egyre magasabbról szarja le híveit!

Hazádnak rendetlenül! bejegyzés elolvasása

Eladta a cigány a lovát!

Mióta ember van a földön azóta csereberélünk,kereskedünk,azaz vásárolunk és eladunk ezt azt.Nos ez minden népcsoportra jellemző,vannak akik tisztességesen művelik ezt a szakmát de vannak olyanok akik a vak lovat is bátor lóként eladják,azaz lóvá teszik a vevőt.Magyarország miniszterelnöke is ezt teszi,bocsánatos bűn is lenne ha az ország érdekében teszi,de nem,csak a saját önző lócsiszár érdekében tesz lóvá bennünket azaz az ország zömében becsületes polgárait.Így van ez a devizahitelesek eggy összegű végtörlesztése esetében is.Gondoljunk bele hogy ezek az emberkék honnan vennének pénzt,devizát a végtörlesztésre ha még a törlesztő részleteket sem tudják fizetni.De Orbánnak,Rogánnak és a többi nem éppen tisztességes politikusnak,lókötőnek,csalónak,haszonlesőnek,és hazugnak van.Vajon hogy lettek ezek a madarak ilyen gazdagok hogy devizában,forintban játszva kitudnak fizetni óriási pénzeket? De az is egy jó kérdés hogy Orbán honnan szerzett sok millió forintnyi devizát6 mikor is évek óta forintba kapja a fizetését? Nos a kérdés megválaszolása sokkal egyszerűbb.Kaphata ezt a devizát a Grippen ügylet elhíresült bárójától,mint kenő pénzt,de kaphatta az eutól is a tokaji szőlő birtokának egy részének ki irtásáért is,mint tudjuk ennek a birtoknak a bővítéséhez az első Orbán kormány idején cirka 70 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást is kapott!Persze sem a Grippen sem az EU deviza nem szerepel a vagyon bevallásában,azaz ez olyan pénz ami után nem adózott,ráadásul nem is tisztességesen jutott hozzá.Nos kérem a fentiek szerint könnyű milliomossá válni,egy percnyi munkavégzés nélkül,és lehet pofátlanul kijelenteni hogy megtanítja dolgozni a nemzetet,sőt az országot is meglehet védeni ,a tisztességes befektetőktől,pénzemberektől,mert ki a fene akar pénzt adni,beruházni egy olyan országnak/ba,ahol a miniszterelnök is úgy lop mint a szarka!Sajnos Gyurcsánynak kell igazat adnom mert a széles nyilvánosság előtt kimondta,azt amit mindenki sejtett,tudott hogy Orbán egy közönséges tolvaj,ráadásul a rosszabik fajtából.

Eladta a cigány a lovát! bejegyzés elolvasása

Szégyen és Gyalázat!!!!!!!

A Fidesz hátba döfte az anyaország magyarjait azzal hogy korlátok nélkül szavazati jogot akar adni a határon túli magyaroknak.Ezzel a tettükkel kinyilvánították hogy gyülölik és másodrangú állampolgároknak tekintik a honi magyarságot,és teszik ezt hatalmuk megtartása érdekében.Ezt bizonyítja az is hogy csak azokat a határon túli szervezeteket,pártokat,embereket támogatják a mi pénzünkön akik az orbán banda feltétlen hívei.A második orbán kormány a hazánkba áttelepülő híveiket lakás támogatással induló tőkével látja el,és munkahelyeket biztosít számukra,egyre több ilyen honosított polgár kerül be azt államaparátusba,és foglal el közhivatalokat,a kirúgott hazai közszolgák helyére.A számok törvényei szerint a honi lakosság száma cirka 10 millió,és ebből 8,1 millió szavazati joggal rendelkező polgár van,a külhoni magyarok száma több mint 3 millió,ezekből nem tudni hogy hányan jogosultak szavazni ,és nem tudni hogy a fidesz még hánnyal fogja kijátszani a magyar törvényeket,és itt van még a fidesz elképzelése a gyermekek után adandó +szavazati jogról.Ismerve a fidesz támogatottságát nyilvánvaló hogy a külhoni szavazatokkal akarja bebiztosítani a hatalmát. Ha A FIDESZ SZÁNDÉKAI szerint alakulnak a dolgok akkor egyértelmű hogy polgárháborús helyzetbe kerül Magyarország,ugyanis egyetlen tisztességes honi polgár sem tűrheti hogy a nem itt adózó a mi pénzünkön támogatott külhoni polgár döntsön a haza és a honi polgárság sorsáról!
Szégyen és Gyalázat!!!!!!! bejegyzés elolvasása

Ártatlanúl börtönbe,fidesz akció!

Embertelen következményei vannak annak fidesz kijelentésnek," 2 hét alatt rendet csinálunk" ugye a rend csinálás csúfos kudarcot vallott,ugyanis még mostanra sem sikerült rendet csinálniuk,a bűnözők,a rossz fiúk továbbra is szabadon garázdálkodnak,viszont a hajléktalanok ellen óriási sikereket értek el,sorra büntetik őket ,és dugig rakták velük a rendőrségi fogdákat,ja persze ezekkel a szerencsétlen emberekkel szemben könnyű vitézkedni,de próbálnák ezt meg a kemény fiúkkal! Minden esetre megállapítható hogy a rendőrségnek és a bíróságoknak,az önkormányzatoknak nincs jogi felhatalmazásuk arra hogy ártatlan embereket börtönbe zárjanak csupán azért mert hajléktalanok.Nálunk a kerületben is a múlt hónapban népszavazással akartak jogosítványokat szerezni az ártatlanok bezárásába,bebörtönzésére de csúfos kudarcot vallottak! Kérdés már csak az hogy minket nyuggereket,zsidókat,cigányokat mikor fogják bebörtönözni,munkatáborba zárni,ugyanis a hajléktalanok után mi következünk mint haszontalan,élősködői az orbán féle társadalomnak!
Ártatlanúl börtönbe,fidesz akció! bejegyzés elolvasása

Orbán az öngyilkos!

Az ország legbátrabb miniszterelnöke Magyarországnak mióta világ a világ!Hogy mire alapozom ezt a megállapítást? Nagyon egyszerű a válasz olyan bátor mint a cigány lova,azaz fejjel megy a falnak,de mindig azt mondja hogy ő adott egy sallert.Kis csokor az "általa" osztott sallerekről.Kijelentette hogy nem tárgyalunk az IMF-el,mit ad isten cirka néhány hónap múlva stikiben mégis tárgyaltak az IMF-el,kijelentette hogy eszünk ágában sincs módosítani a "cenzúra" törvényt,mégis módosítottak rajta,nyugati nyomásra,kijelentette hogy sikeres volt a magyar EU elnökség,a legfontosabb döntéseket,az unió hozta a magyar EU elnökség mellőzésével,ráadásul az USA részvételével zajló EU találkozót Lengyelországban rendezték meg,és orbánt meg sem hívták.Arról már nem is érdemes beszélni hogy orbán fellépései az EU parlamentben sorra szégyent hoztak rá és az országra nézve is,az általa okozott óriási anyagi károkról nem is beszélve.A belpolitikában is hasonló sikereket ért el a bátor országmentő,gondoljunk itt a nemzeti "tecepaóra"amit már többször meggyaláztak,de ugyan ilyen sorsa van a fidesz féle tákolmánynak,aminek "asztalát"már néhány önkormányzat a plafonra akarja szerelni,de a toldozott foldozott költségvetésről,a beígért 1 millió munkahelyről,az agyon hallgatott SZéll/hámos/tervről,a kudarcba fulladt gazdaság élénkítésről,az adósságcsökkentésről,hiánycélról,és még sorolhatnám reggelig.De az igazi sallerokat tőlünk kapja derék igazmondó miniszterelnökünk a sorozatos tüntetéseken,ahol már annyi jelmezt kölcsönöztek neki hogy az uniós országok nem adtak annyi becenevet neki,pedig a vezírtől hitlerig,pusztaparasztig mindent rá akasztottak, tehát harsog az "orbán takarodj"!Az sem semmi amit akkor fog kapni ha fletót sokáig macerálja,ugyanis politikai alapon üldözni,zsarolni ,politikusokat,újságírókat,művészeket,tudósokat,munkásokat,hajléktalanokat,rokkantakat,közszolgákat nem lehet!Aki mégis meg teszi mint orbán, az fejjel megy a falnak,és az a fal nagyot tud ütni,sokkal nagyobbat mint egy "saller"!Tehát tessék elgondolkozni azon hogy a népharag mit művelt 56-ban,nos ez most is aktuálissá válhat!

Orbán az öngyilkos! bejegyzés elolvasása

Magyarország ECHTE FASISZTA ÁLLAM?!

A fenti megállapítás az Amerikai Népszavában jelent meg ,nem tudni hogy milyen okokból kifolyólag.Kicsit belegondolva a dolgokba megállapítható hogy az orbán vezette fidesz ismételt hatalomra kerülése óta megszaporodtak az efféle hazánkat negatív színben feltüntető írások,nyilatkozatok.Vajon van e alapja ezeknek a rágalom gyanús kijelentéseknek? Sajnos úgy tűnik hogy alapos oka van ezeknek a hazánknak károkat okozó kijelentéseknek. Sajnos az orbán kormány több olyan szarvas hibát vétett amivel kivívta a nyugat ellenszenvét,de a környező országokét és Oroszországét is.Durva támadást intéztek a külföldi tulajdonú cégek érdekeltségek,bankok ellen,a pécsi vízmű lerohanás szerű államosításával,a külön adókkal,stb,de a legnagyobb hibát az IMF és az unióval szembeni durva faragatlan támadásokkal.A fentiek okán a külföldi cégek pánikszerűen kivonták tőkéjüket Magyarországról ,leépítették érdekeltségeiket és beruházásaikat leállították,illetve várakozó álláspontra helyezkedtek.Sajnos óriási árat fizetünk ezek mi9att a bután kivitelezett döntések miatt,ráadásul a magyar polgárok is kimentették,ill kimentik pénzüket Magyarországról,és leépítették vállalkozásaikat.A fentiek akkor sem indokolják a fasiszta jelző alkalmazását.Sajnos az orbán kormány belpolitikai bunkósága teszi alapossá e jelző alkalmazását velünk szemben.A orbán kormány hatalomra kerülése óta folyamatosan a demokrácia megszüntetésén dolgozik,minden a pártoktól független állami szervet fidesz pártirányítás alá helyezett,kezdve a KE-kel,folytatva az AB-vel,az ügyészségekkel,Bíróságokkal,a pénzügyi szervezetekkel,az oktatási és tudományos,kultúrális ágazattal együtt.Így gyakorlatilag totális hatalomra tett szert a fidesz,ennek totáli hatalomnak a birtokában megzsarolták a mny.pénztártagokat,és megtakarításaikat ellopták.Dühödt rágalmazó támadást intéztek a tudomány és a kultúra prominensei ellen,és a tiltakozók ellen cenzúra törvényt hoztak,és központi álhír gyárrá változtatták az MTI,és hallgatásra kényszerítik a fidesz független médiát is.A nemzeti tecepaóval,és a fidesz tákolmánnyal tovább rontották nemzetünk jó hírét,megsértve a becsületes hazai és külföldi demokratákat,és egyszerű polgárokat,most éppen a nyugdíjasok, dolgozók,munkások,rokkantak,hajléktalanok rabszolgává minősítésén fáradoznak.Tehát a hajléktalanokat,rokkantakat,nyuggereket,munkanélkülieket,segélyen élőket munkatáborokba szándékoznak zárni és dolgoztatni éhbérér,épp úgy mint a náci koncentrációs táborokban.A fentiek tükrében könnyen megállapítható hogy az orbán kormány kommunista-nemzetiszocialista hatalom gyakorlást folytat.Persze ez nem jelenti azt hogy Magyarország fasiszta ország,mert maga az ország nem,de a fidesz erősen fasiszta jellegű párt.
Magyarország ECHTE FASISZTA ÁLLAM?! bejegyzés elolvasása

Népszámlálás= Fidesz

Mi mint idősebb korosztály ,tudjuk hogy milyen negatív következményei vannak annak ha valaki az állampárt "B"listájára került! Tehát "B" listára tették azokat akik nem tapsoltak az állampártnak,ellenzéki tevékenységet folytattak,szervezkedtek,vagy egyszerűen csak élni akartak,ezért a tevékenységért "B" listára tették őket,nem kaptak munkát,felelős beosztást jutalmat,gyermekeik nem tanulhattak tovább,azaz a hatalom elgáncsolta őket,rosszabb esetben börtönbe,munkatáborba kerültek,vagy eltüntek az élők sorából.A Fidesz ezt a módszert is alkalmazza még finomabb formában,azaz a gyilkosságig még nem jutottak el,de ez is idő kérdése.A "B" listák készítéséhez minden elképzelhető forrást felhasználnak,kezdve orbán magánhadseregével,folytatva az internet megfigyelésével,és a kiterjedt besúgó hálózattal,közhivatalok adatbázisának megcsapolásával,adóhivatal,orbán barát bankok,stb.Ennek a folyamatnak része a most kezdődő népszámlálás is, ami oly módon készült hogy könnyedén beazonosítható a válaszadó személye,még ha a kérdő íven nem szerepel annak neve,de szerepel a születési helye,dátuma,lakcíme,vagyoni helyzete ,gyermekeinek száma,munkahelye. Nos sok egyéb kötelező ADATOK KITÖLTÉSE ,SÉRTI A SZEMÉLYHEZ FŰZŐDŐ JOGOKAT,AZAZ TÖRVÉNYTELEN!!! Persze a kérdő íven vannak még olyan egetverő hibák is ami egy elemista diákot is röhögésre kényszerít!

Népszámlálás= Fidesz bejegyzés elolvasása

Mi történt Orbán Viktorral?

Olvasom a hírekben hogy orbán a Kötcsei pikniken sérülten jelent meg,azaz a bal karja be van fáslizva.Mivel ádáz híve vagyok a miniszterelnöknek,így azonnal rávetődtem a kérdésre, mint orbán a focilabdára és a nyuggerek,prolik pénzére,mi történhetett a miniszterelnökkel?Sajnos választ a kósza híreken kívül nem találtam semmit.Így hát kénytelen voltam a falusi hírszolgálat információira hagyatkozni.Nos a megnevezett forrás kizárta hogy orbán a forradalmi harcban szenvedte el sérülését amit a nyugati tőke,liberálbank banditáival ,és az ország adósságállománya ellen vív,sőt az OTP bedöntésekor sem rá dőlt Csányi haragja,bár szerintem lézer jani akciójának sikerén kissé összevonta szemöldökét. Én úgy vélem hogy Juli néni információja hitelesnek tűnik ugyanis ő szerinte ugyanis, orbán egyik nagygazda haverjának a csődöre ludas a dologban ,mivel orbán azt is meg akarta fejni mint az ország népességének zömét,de az nem hagyta magát megerőszakolni,így hát felrúgta mint a fagyos lókakát!Őszintén remélem hogy a miniszterelnök keze és a feje is meggyógyul és nem követ el olyan nagy baromságokat mint eddig!

Mi történt Orbán Viktorral? bejegyzés elolvasása